FM2012 - Anglia - 2024-es Európa Bajnokság

 

Angol válogatott

2024-es Európa Bajnokság

Rendező: Spanyolország

 

A 2024-es Spanyolországban megrendezett Európa Bajnokságra úgy utaztunk el, hogy hatalmas nyomással kellett szembenéznünk. Egyrészt mi voltunk az aktuális világbajnokok, ezért ellenünk mindenki kettőzött erővel készült, és mindenki minket akart legyőzni, másrészt több poszton kérdések merültek fel, hogy ki legyen az elsőszámú jelölt egy-egy helyre. A legkacifántosabb terület mindennek az alfája és ómegája, a kapusposzt volt. Aligha mondok újdonságot, hogy a kapus kulcsfontosságú pozíció egy focicsapatban, aki amolyan legutolsó bástyaként tartja a lelket a gárdában, ezért nem lehet akárkit odatenni. Már az utazó keret összeállításakor is vacillálnom kellett, hogy a liverpooli Sam Yates vagy a Wigannél játszó Alan Kay legyen-e a harmadik utazó, de végül úgy döntöttem, hogy Kay utazik. Mellette Joe Hart és Matthew Urwin kapta meg a lehetőséget, igen ám, de közülük ki legyen az elsőszámú kapus? Nem vitás, hármójuk közül Hart a legrutinosabb, de ami az előnye, az egyben a hátránya is, már nem fiatal, 37 éves. Ráadásul túlzás lenne azt állítani, hogy végigvédte volna a tavalyi szezont, hiszen nagyjából 20 mérkőzésen védett, ami nem valami sok. Viszont őt jól ismerem, hiszen a játékosom a Blackburnél. Urwin és Kay hasonló eset, nekik kevés a válogatottbeli rutinjuk (sőt, szinte nincs is!), ami azért nem lenne hátrány egy Európa Bajnokságon… Urwin 4-szer, Kay mindössze 2-szer játszott (azt is a felkészülés alatt) az EB-t megelőzően a válogatottban. Az, hogy mennyire nehéz ez a döntés, később kiderül.

Sokat gondolkodtam még, hogy jobb oldali szélsőnek kit vigyek ki Raheem Sterling mellé. A Manchester United új üdvöskéjét, Paul Sargesont, vagy a blackburni Teele Koetle-t? Előbbi fiatal, rutintalan, kevesebbet játszott, de hatalmas tehetség, utóbbi remekül játszott a szezonban, de talán nem akkora talentum, mint Sargeson. Végül a tapasztaltabb Koetle lett a párharc győztese, Sargeson előtt még rengeteg lehetőség lesz a jövőben! 

Az utazó keretből kimaradt még Christ Kuba, aki bár nagyon tehetséges, de sajnos esélye sincs a Pike, Taylor, Reid, Freeman kvartett ellenében, és még John Cox is elé került a listán. Cox annak köszönhette a helyet, hogy az év utolsó harmadában lehengerlő teljesítményt nyújtott a Blackburn-ben, igaz, ehhez az is kellett, hogy jól megmossam előtte a fejét a gyenge teljesítménye miatt.

A felkészülés mindenesetre jól sikerült, hiszen az EB-t megelőzően Tunéziát 5:0-ra, Horvátországot 3:0-ra, Nigériát 4:0-ra, Svédországot 5:1-re, Észak-Írországot 9:0-ra sikerült megverni. Öt meccsen 26 rúgott és mindössze 1 kapott gól. Ezeken a találkozókon Darren Reid 5, Jason Pike 4, Adam Taylor, Raheem Sterling és David Woolley 3-3, John Cox és Charlie Freeman 2-2, David Holmes, Tom Andrews és Christ Kuba pedig 1-1 gólt szereztek.

A sorsoláson közepesen nehéz csoportot kaptunk, Olaszország, Norvégia és Szerbia mellé kerültünk.

Így utaztunk el Spanyolországba…

F csoport, 1. mérkőzés: Olaszország – Anglia 1:2 (1:2)

Ki védjen? Urwin, Hart, Kay, Urwin, Hart, Kay, ki húzza a rövidebbet, fej vagy írás, kő, papír, olló… Urwin, kész. Urwin véd. Nagyon tartottam ettől a mérkőzéstől, mert azért az olaszok nem akárkik, és rögtön az első találkozón egyből a csoport legerősebb tizenegyével kellett összecsapni. Ráadásul az ellenfélnél olyan remek játékosok vannak, mint a fiatal Alessandro Pinna, akinek a játékától erősen tartani kellett. Szerencsére remekül kezdtünk, és már a 20. percben kényelmes, 2:0-s előnyből adhattuk át a kezdeményezést, és bár Pinna szerzett egy szép gólt, álltuk a sarat, az olaszok a végén már nem tudtak kiegyenlíteni. Ezzel lépéselőnybe kerültünk a legnagyobb riválisunkkal szemben.

Kezdőcsapat: Matthew Urwin – Steve Watson, Tom Andrews, David Woolley, Martin Collymore – Phil Jones – Jack Wilshire (Matt Harper, 64.), David Holmes, Raheem Sterling (Teele Koetle, 83.) – Jason Pike (Adam Taylor, 68.), Darren Reid

g: Pinna (34.) ill. Pike (8.), Reid (20.)

F csoport, 2. mérkőzés: Anglia – Szerbia 5:0 (2:0)

Az olaszok elleni sorsdöntő győzelem után felszabadultabban játszhattunk és meg is lett az eredménye. A kapuban maradt Urwin, aki az előző mérkőzésen nem vétett nagyobb hibát. Az alaphangot Darren Reid már a 6. percben megadta, Woolley fejesénél pedig hátra is dőlhettünk volna, hiszen az erőtlen szerbektől aligha lehetett várni bármilyen felzárkózást. Reid mesterhármast szerzett, amivel a góllövőlista élére került, Anglia pedig a harmadik forduló eredményeitől függetlenül továbbjutott a csoportból. Ez gyorsan ment!

Kezdőcsapat: Matthew Urwin – Steve Watson, Tom Andrews (Harry Sheldon, 76.), David Woolley, Martin Collymore – Phil Jones – Jack Wilshire, David Holmes (John Cox, 63.), Raheem Sterling – Jason Pike (Charlie Freeman, 63.), Darren Reid

g: Reid (6., 79., 81.), Woolley (39.), Andrews (65.)

F csoport, 3. mérkőzés: Anglia – Norvégia 2:0 (2:0)

Mivel a továbbjutás eldőlt, ezért szabadon kísérletezhettem a mérkőzésen, és ennek szellemében azokat küldtem pályára, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. A kapuban Joe Hart váltotta Matthew Urwint. Nem volt nehéz mérkőzés, a norvégok nem fejtettek ki nagy ellenállást, két szöglet utáni fejesgóllal simán hoztuk a kötelezőt. Rossz hír viszont, hogy Jordan Tiffin megsérült, a félidőben le is kellett cserélnem, és a hátralévő találkozókon már biztosan nem számíthattam a játékára.

Kezdőcsapat: Joe Hart – Matty Kelly, Jordan Tiffin (Tom Andrews, 45.), Marc Ross, David Woolley – Scott Melvin – Matt Harper (Jack Wilshire, 67.), Teele Koetle, John Cox – Charlie Freeman (Darren Reid, 78.), Adam Taylor

g: Tiffin (20.), Ross (45+3.)

1. kiesési kör: Izrael – Anglia 0:2 (0:0)

Az első kiesési körben Fortuna is a kezünkre játszott, mert talán a leggyengébb továbbjutót, Izraelt kaptuk ellenfélül. Kicsit hazardíroztam, mert úgy gondoltam, ha már Hart-nak adtam lehetőséget a kapuban, akkor Kay-nak is megjár ez, ezért a fiatal kapus védett. Nehéz mérkőzés volt, most először éreztem, hogy meglegyinthet a kiesés szele, mert a támadójátékunk nem volt az igazi. Nem véletlen, hogy mindkét támadót lecseréltem, Darren Reid játéka egyenesen kiábrándító volt, szinte nem is találkozott a labdával. Szerencsére, ha gyenge csatárjáték, akkor a hátvédek gólerősek, és Andrews megmentett bennünket a 83. percben, a 90.-ben pedig Taylor pontot tett a továbbjutás kérdőjelére. Taylor egyébként hihetetlenül jó futballista, a legnehezebb helyzetekben is lehet rá számítani, nem véletlen ő a Blackburn csapatkapitánya!

Kezdőcsapat: Alan Kay – Steve Watson, Tom Andrews, David Woolley, Martin Collymore – Phil Jones – Jack Wilshire (Matt Harper, 78.), David Holmes, Raheem Sterling – Jason Pike (Charlie Freeman, 87.), Darren Reid (Adam Taylor, 60.)

g: Andrews (83.), Taylor (90.)

Negyeddöntő: Anglia – Spanyolország 2:1 (2:0)

Amennyire velünk volt a szerencse Izrael esetében, annyira nem volt velünk a negyeddöntő sorsolásakor, hiszen a házigazda spanyolokat kaptuk. A kapuba visszakerült Urwin, aki viszont nem győzött meg ezen a találkozón, Ayala gólja is szerintem hárítható lett volna, talán ebben a feszült helyzetben kiütközött a rutintalansága. Két ellentétes félidőt láthattunk, az elsőben kegyetlen módon lemostuk az ibériaiakat, a másodikban viszont mintha pályán sem lettünk volna, mázli, hogy nem egyenlítettek ki! Pike két gólja után leeresztettünk, ilyet nem lehet tenni egy EB negyeddöntőben. Reid megint rosszul játszott, korán le is cseréltem, szerencsére a csatártársa megnyerte nekünk meccset.

Kezdőcsapat: Matthew Urwin – Steve Watson, Tom Andrews, David Woolley, Martin Collymore – Phil Jones – Jack Wilshire, David Holmes (Adam Taylor, 85.), Raheem Sterling (Teele Koetle, 70.) – Jason Pike, Darren Reid (Charlie Freeman, 55.)

g: Pike (20.,27.) ill. Ayala (71.)

Elődöntő: Anglia – Németország 0:1 (0:1)

Az elődöntőben a németeket kaptuk, akik bár nem rosszak, de szerintem a spanyolok jobbak, ezért ezen a találkozón minden esélyünk megvolt, hogy a döntőbe jussunk. Az előző találkozón mivel Urwin rosszul védett, most Joe Hart került a kapuba. Az összecsapást kezdetben a németek irányították, és a 24. percben sajnos minden esélyünk elszállt, amikor a középhátvéd Andrewst azonnali piros lappal kiállította a játékvezető. Hogy mi történt, nem tudom, semmi sem lehetett látni. A kiállítás után pár perccel a németek megszerezték a vezetést, és ezt meg is tartották a végéig. A végén kilenc emberrel fejeztük be a feszült mérkőzést, Pike megkapta a második sárgáját, amivel ő is mehetett zuhanyozni. Minden esélyünk elszállt arra, hogy kiegyenlítsünk. Németország jutott a döntőbe, ahol Franciaországgal találkozott.

Kezdőcsapat: Joe Hart – Steve Watson, Tom Andrews, David Woolley, Martin Collymore – Phil Jones – Matt Harper (Jack Wilshire, 76.), David Holmes (Adam Taylor, 63.), Raheem Sterling – Jason Pike, Darren Reid (Marc Ross, 24.)

g: Baumgart (29.)

piros: Andrews (24.), Pike (90.)

Összességében nem lehetek elégedett, mert minimum a döntőbe kellett volna jutnunk. Sajnos az egyéni figyelmetlenségek miatt ez nem sikerült, és nem a kapuskérdés volt a fő probléma, mert nem ez döntötte el a helyezésünket. 

Keret:

 

FM2012 - Blackburn Rovers 2023-2024 (Öt)

13. év (2023-2024)

Bajnokság 1. helyezés

Bajnokok Ligája első kiesési kör

Carling Cup 3. forduló

FA Cup győzelem

Community Shield győzelem

A szezon előtt a rivális csapatok szurkolóiban valószínűleg a fő kérdés úgy fogalmazódott meg, hogy le lehet-e végre bennünket taszítani a PL trónjáról idén, vagy sem. Az elmúlt négy szezonban uraltuk a hazai ligát, és mindannyiszor az élen végeztünk. Lehet-e ezt tovább folytatni?

Az igazolások terén mindenesetre nem nagyon volt mit cikkezni a sajtónak, mert a távozni senki sem akart tőlünk, és nem is most kötöttük meg az évszázad üzletét. Egész évben két játékos érkezett, az egyik a Manchester City-nél szabaddá váló Joe Hart kapus, a másik pedig a tehetséges horvát fiatal, Igor Dujanic. Ez utóbbi 3,6 millió fontba került, az angol kapus ingyen érkezett. Rooney visszavonulásával a válogatottsági rekorderré avanzsált hálóőr a 36 éves kora ellenére is jó üzletnek bizonyult, míg Dujanic esetében inkább a jövőre fókuszálva ütöttük nyélbe az üzletet.

Az év a szokásosnak nevezhető Community Shield-del kezdődött, ahol Taylor és Andrews góljaival megvertük a Manchester United-et, aminek következtében az irányításom alatt már negyedszer hódítottuk el a Szuperkupát (ezen kívül volt még két vesztett döntő is).

A bajnokság végig nagyon izgalmasan alakult, sokáig úgy nézett ki, hogy a Manchester City megszakítja a remek sorozatunkat, de március végén, a 31. fordulóban a 2 pontos hátrányunk a City otthoni 3:1-es legyőzésével 1 pontos előnnyé változott, amit meg is tudtunk tartani a végéig. Az égszínkék mezben játszó alakulat nagyon erős volt idén, és az előző évek gyakorlatától eltérően nem is eresztettek le a szezon végére. A másik manchesteri csapat nagy meglepetésre csak az 5. helyre tudott odaérni, mert a bronzérmes Chelsea, és a nagyobb álmokat szövögető Birmingham City is megelőzte őket, amivel elhappolta a BL indulási jogot. Az Arsenal éppen csak odaért az utolsó Europa Liga helyet érő 7. pozícióba, aminek következtében gyorsan meg is köszönték Terry Butcher eddig munkáját. A tréner hetedik éve irányította az ágyúsokat, de sok sikert nem értek el vele.

Az FA kupában a Plymouth elleni 10:0-s rekordgyőzelemmel indítottunk, majd a Derby (4:1), az Aston Villa (2:1), és a Middlesbrough (7:1) legyőzésével értünk el az elődöntőbe, ahol az Everton várt ránk. A stolverkosokat tavaly 3:0-ra megvertük a döntőben, most biztos fogadkoztak, hogy visszavágnak azért. Nem sikerült nekik, mert sima 6:0-s eredménnyel küldtük haza őket! A döntőben aztán a Manchester United volt az ellenfél, és Marcelo 90. percben szerzett góljával elhódítottuk a klub 10., és az én 4. FA Kupa győzelmemet.

A Carling Cup már évek óta nem érdekel, ennek megfelelően B csapattal játszva, kikaptunk a 3. fordulóban Liverpoolban 2:1-re, így kiestünk. A nagy terhelés mellett nem hiányzott még egy felesleges kupamenetelés!

A Bajnokok Ligájában végre szerettem volna sikert elérni, ami az én olvasatomban minimum egy döntőt jelent, de sajnos nem sikerült elérni idáig. A csoport nem volt nehéz, a Sevilla, Basel és Shaktar Donetsk mellől kötelező volt a továbbjutás, ami 13 ponttal sikerült is az első helyen. A spanyolok legyőztek bennünket az utolsó fordulóban, de a korábbi donyecki botlásuk miatt szükség is volt a továbbjutáshoz. Az első kiesési szakaszban a holland Ajax került az utunkba, és két harcos mérkőzésen alulmaradtunk a riválisunkkal szemben. Hollandiában nem volt szerencsénk, mert a 0:2-es eredmény nem tükrözi a mérkőzés hű képét, hiszen rengeteg helyzet maradt ki, míg az Ajax jól bánt a helyzeteivel. A visszavágón pedig egy erőtlen 1:1 kevés volt. A hollandok aztán a döntőbe is bejutottak, többek között a Manchester United-et búcsúztatták, de ott kikaptak a Dortmundtól. 

A kapuban leginkább Jerome Garcia (37/-) áll, helyettese a megbízható Joe Hart (17/-). Sajnos az angol játékos, már 37 éves, ezért aligha számíthatok rá sokáig. Hart érkezésével a harmadik számú kapussá degradálódott Joe Lewis (-/-) a visszavonulás mellett döntött.

Az összeszokott hátvédsor idén is nagyban hozzájárult a jó eredmények eléréséhez, ennek megfelelően Martin Collymore (36/-), Tom Andrews (37/8), Marc Fournier (33/5) és Jean-Rémy Witakenge (37/-) alkották a fő védőnégyest. A szezon vége felé a francia középhátvédet azonban Gabriele Datteri (32/11) kiszorította a kezdőcsapatból, ráadásul még egy középpályást megszégyenítő módon gólerős is volt az olasz játékos. Bal oldalon a brazil Carlao (29/1) a tőle megszokott magas színvonalon hozta, amit kellett, jobb oldalon az egyre jobban kikopó Loris Nery (18/-) hadakozott az ellenfél támadóival. Az amerikai James George (18/-) és Thomas Nielsen (9/-) kevesebbet játszott, ráadásul a jenki hátvédre be is rágtam, mert kapitális hibái miatt elkerülhető gólokat kaptunk.

A védekező középpályás poszton évek óta hatalmas tülekedés tapasztalható, és idén sem volt ez másképp. A legjobb jelöltem ide a brazil Dionísió (27/4), aki ebben a szezonban végre kiemelkedően semlegesített az ellenfél próbálkozásait, távollétében Ross Shanks (18/-), Mikael Ramström (18/-) a kiválasztott. A szenegáli Zargo Touré (9/-) már inkább a fitnessztréneri munkájára koncentrál, de tartalékként még számításba veszem a 34 éves játékost. Touré sok éve a csapat tagja, megérdemli a kiemelt státuszt.

A középpályán David Bascunan (29/3) végre azt hozta, amit régóta várok tőle, egyértelműen a csapat karmestere lett, aki rengeteg gólpasszt kiosztott idén. Helyettese, Ricardo Ramirez (23/2) egy kicsit haloványabb volt, pedig kiváló értékekkel rendelkezik. Bascunan a többiek elismerését is kiérdemelte, mert ő lett a focisták által választott Év játékosa.

Idén Matt Harper (34/2) középről kikerült a pálya bal szélére, a fiatal játékos még kissé szertelen, leginkább az óriási kihagyott helyzeteiről marad meg a szurkolók emlékezetében. Itt játszott még a tehetséges Marcel Hoffmann (24/1) és John Cox (28/6). Cox érdekes figura, nem igazán ment neki a játék, majd reklamált, hogy miért nem játszik (na, vajon miért?), majd amikor megfeddtem, akkor végre elkezdett focizni, és a szezon végén ő lett az egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosom. Érdekes.

Jobb oldalon óriási versenyfutás volt az első csapatbeli helyért a brazil Marcelo (26/6), a dán Tom Ringgaard (30/4) és az angol Teele Koetle (27/12) között, az eredmény azonban döntetlen lett. Közülük érdekes módon a papíron leggyengébb Koetle villogott, aki nagyon gólerősen futballozott.

A csatársorban egy játékos teljesítményét mindenképpen ki kell emelnem: David Masson (40/38) ismét angol gólkirály lett, zsinórban harmadszor, és az Év játékosa címet is besöpörte. Egész szezonban ellenállhatatlanul játszott, retteghettek tőle az ellenfelek! Csatártársa az általam néha ok nélkül kicsit lesajnált Adam Taylor (37/13) volt, aki a góljai mellett 17 gólpasszal járult hozzá Masson gólkirályi címéhez. Melletük még Charlie Freeman (38/13) Kamil Yilmaz (17/2) és Igor Dujanic (26/13) jutott szóhoz. Dujanic nálam az év igazolása, soha rosszabb bemutatkozó évet! Annak tudatában, hogy sohasem lesz egy világklasszis játékos, Dujanic rendre gólerős produkciót mutatott.

A végére egy szomorú hír: A 8 hónapos sérülés után Vojtech Novak nem tudta 1 év alatt sem utolérni magát, ezért 232 mérkőzés és 87 gól után búcsút veszünk egymástól, sok sikert kívánva neki a továbbiakban. Sajnos a cseh játékos a sérülést követően képtelen úgy játszani, mint korábban, egy harmadosztályú csapatba talán még befér…