FM2012 - Blackburn Rovers 2025-2026 (Ismét a csúcson Angliában!)

15. év (2025-2026)

Bajnokság 1. helyezés

Bajnokok Ligája negyeddöntő

Carling Cup győzelem

FA Cup győzelem

Community Shield vereség

Ebben a szezonban visszatértünk a korábbi években megszokottakhoz, ugyanis a célként várt Bajnokok Ligája döntő ismét megugorhatatlan akadályt jelentett számunkra, a többi sorozatban azonban remekül szerepeltünk. Az év elején óriási bizonyítási vággyal léptünk a pályára az előző évben - az utolsó fordulóban - elveszített bajnoki cím miatt. Bár a Community Shield-en büntetőkkel vereséget szenvedtünk a Manchester Citytől, a bajnokságban egész évben rendkívül erős és egyenletes teljesítményt nyújtottunk, aminek köszönhetően a versenysorozat finisét szinte a székben hátradőlve várhattuk. A végén 16 pontos előnnyel zártunk a második helyezett Manchester City előtt, a klub történetének 9. bajnoki címét (saját magam hatodikját) szerezve. Mi rúgtuk a legtöbb gólt, szám szerint 101-et, és mi kaptuk a legkevesebbet is, tehát minden csapatrész nagyszerűen teljesített. Mögöttünk a City, a Manchester United és az Arsenal érte el a Bajnokok Ligája helyezéseket, az Europa Liga-indulást jelentő helyeken a Southampton és a Chelsea osztozkodik. Kiesett az Ipswich, a Brighton és a Wolverhampton.

A szezon előtt erősnek gondoltam a csapatot, ezért mindössze 10 millió fontot költöttem, ebből Ivica Mrmic egymaga elvitt 8,5 milliót. A fiatal horvát játékost elsősorban David Bascunan mentesítésére szerződtettem, ehhez minden adottsága meg is van a remekül passzoló, nagy munkabírású középpályásnak. Mellette szinte aprópénz volt az argentin középhátvéd Jorge Bonetti leigazolása 1,9 millióért, és érkezett kölcsönbe a PSG-től a fiatal francia csatár, Tarek Benali. Az algériai felmenőkkel büszkélkedő 18 éves támadó a megfigyelőim szerint a következő évek csodagyereke lehet, ezért a kölcsönszerződésbe trükkösen belefoglaltattam egy 5 milliós opciós vételi jogot is, gondolva a jövőre!

A bevételi oldal igencsak pozitív lett, miután két játékos eladásából 40 milliót kasszíroztam! A Villareal nagyon érdeklődött már egy ideje Ricardo Ramírez után, én pedig nem gördítettem akadályt a távozása elé, pláne úgy, hogy a spanyol csapat 18,75 milliót adott érte. A másik távozó Gonzalo Cirillo, akiért visszautasíthatatlan ajánlatott tett a Lyon, kereken 20 millió font ellenében váltott országot a kiváló argentin szélső. Egy év alatt 17 millió fontot kerestem a játékoson! Kettejük mellett még kölcsönadtam egy évre Mikael Ramstömöt az Aston Villának, hogy fejlődjön és a szezon végén visszavonuló Zargo Touré helyét átvegye jövőre.

Az otthoni kupákban taroltunk, hiszen az FA Kupát és a Carling Kupát is megnyertük, így sikerült a triplázás! Az FA Kupában a Nottingham Forest (2:1), Sheffield United (3:1), Tottenham (3:2), Arsenal (2:0), West Ham (3:1) legyőzése után a döntőben Marcelo és Masson góljaival 2:0-ra megvertük a Chelsea-t. A Carling Kupában a Sheffield United (4:1), Manchester United (2:0), Chelsea (2:1), West Ham (3:0, 3:0) után a döntőben 3:0-ra vertük a Wigant Ojeda kettő és Taylor egy góljával.

A Bajnokok Ligájában végre szerettem volna nagyobb eredményt elérni, célként a legjobb 4 közé jutást tűztem ki előzetesen, de titkon szerettem volna a döntőbe bekerülni. Sajnos az álom, álom maradt, mert nem sikerült elérni idáig, de így is átléptük a saját árnyékunkat. A PSV, Olympique Marseille, RB Salzburg csoport nem tűnt könnyűnek, de igazi riválisnak csak a franciák tűntek. Ez a jóslat be is igazolódott, mert tőlük mindkétszer kikaptunk (1:2 és 0:1), de a hollandokat és az osztrákokat mindkétszer megvertük (2:1 és 2:1 a PSV, és kétszer 4:0 az osztrákok ellen). Eljutottunk a mumusnak számító első kiesési körhöz, ahol a félelmetes Real Madrid-ot kaptuk… Gondoltam, akkor itt idén is vége! Az első, hazai mérkőzésen ráadásul győzni sem sikerült, csak 1:1 lett, ami nem sok jót ígért a Bernabeu poklában! A visszavágón azonban kiválóan focizni 1:0-ra győztünk Adam Taylor góljával, amivel bejutottunk a negyeddöntőbe, ahol az FC Porto gárdája várt ránk . A portugáloknak erősebb csapatuk van, mint amit bárki gondolna, ezért is lepett meg, hogy Porto-ban 0:1 után, egy Masson és egy 89. percben szerzett Marcelo góllal simán nyertünk 2:1-re, ami a visszavágó szempontjából nagyon ígéretesnek tűnt. A visszavágón azonban csődöt mondott az egész alakulat, szánalmas vergődéssel, a hosszabbításban bekapott góllal 2:3-ra kikaptunk, amivel a Porto ment tovább, idegenben szerzett több góllal. A 90. perc után 2:1-re vezetett a Porto, ám a hosszabbítás 102. percében Taylor betalált, amivel mi álltunk továbbjutásra.  A 116. percben azonban a portugálok ismét gólt szereztek, amivel a mennyből a pokolba kerültünk…

Nézzük a csapatot… A kapuban évek óta a megbízható Jerome Garcia (50/-) áll, ő az egyik kulcsfigurája annak, hogy minden évben a legkevesebb gólt kapjuk, lehet rá számítani a legnehezebb esetekben is. Váltótársa a 39 éves Joe Hart (11/-) volt, aki a szezon végén bejelentette a visszavonulását. Sokat nem játszott a szezonban, már nem ütötte meg azt a színvonalat, amit az ember elvár egy Blackburn szintű kapustól.

A védelem bal oldalán a megszokott páros, Martin Collymore (31/-) és a brazil Carlao (30/1) szántotta fel a pályát, a jobb oldalon pedig Jean-Rémy Witakenge (35/1) és a szezon végén visszavonuló 35 éves Loris Néry (10/-). A szélsőhátvédjeim nagyon fontos feladatot oldanak meg napról napra, a legtöbb labdát ők szerzik, de valami brutális mennyiségben. Igaz, feladatuk szinte kizárólag a védekezésre épül. A következő szezonban az eredendően jobb lábas Carlao átveszi Néry örökét a jobb oldalon, bal oldalra pedig érkezni fog a tehetséges spanyol szélsőhátvéd, Rubén.

A középhátvéd poszton elég nagy a tumultus, elsősorban Tom Andrews (28/7) és Marc Fournier (39/7) helye biztosított, ők már hosszú ideje játszanak együtt, egymás gondolatát is ismerik. Minden évben kérők tucatjait kell kikosaraznom miattuk. Helyetteseik a polihisztor, több poszton is otthonosan mozgó olasz, Gabrielle Datteri (32/2) és a kiváló szezont maga mögött tudó Emiliano Ojeda (39/8) voltak. Itt kapott még szerepet Jorge Bonetti (23/3) is, és a Jolly-Joker Thomas Nielsen (24/-), aki a védelem összes posztján megfordult beugróként, és igazából mindenhol jól vizsgázott. Egy év múlva ráadásul érkezik még egy argentin, a szupertehetséges tini, Mariano Díaz is, így valakinek mennie kell majd…

A védekező középpályás helyén a brazil Dionísió (24/1) és a skót Ross Shanks (32/-) az elsődleges választás, közülük az játszik, aki éppen jobb formában van. Beugróként Zargo Touré (13/-) jöhet még számításba, de a 10 éve nálunk játszó 35 éves szenegáli játékos az idény végén visszavonul. Jelenleg játékos-edzői szerepkörben foglalkoztatom, a foci mellett ő az egyik erőnléti tréner a csapatnál.

A bal szélső posztot a csodagyerek ígéretű 21 éves Marcel Hoffmann (37/6) foglalja el, aki a rengeteg gólpassz mellett a góljaival is kitűnik a mezőnyből. Cirillo távozásával Matt Harper (35/6) a pálya közepéről a bal szélre került, de a 24 éves játékos itt is remek teljesítményt nyújt, tömi labdával a csatárokat. Jobb szélen óriási konkurenciaharc alakult ki a csapatba kerülésért, mert Tom Ringgaard (32/3), Marcelo (32/10) és Teele Koetle (30/8) is meggyőzően játszik. Bár idén nem látszik, de Ringgaard rendkívül gólerős és okos játékos, Koetle lendületes, Marcelo pedig sokoldalú szélső… Ember legyen a talpán, aki tud dönteni hármójuk közül! Idén a brazil Marcelo volt a legjobb, de azt is mondhatnám, hozta azt, amit a képességei kapcsán vár tőle az ember. A középpálya közepének a chilei David Bascunan (36/6) az ura, idén is a tavalyihoz hasonló remek produkciót nyújtott. Váltótársa a frissen igazolt Ivica Mrmic (23/-), aki remek passzolási képességével és nagy munkabírásával tűnik ki a tömegből.

A csatárok közül David Masson-t (38/23) lehet kiemelni, de a francia idén a szokottnál haloványabb volt. Ez nála azt jelenti, hogy nem 38 gólt rúg, hanem csak 23-at… Az idény vége felé Masson leeresztett, szinte csak lézengett a pályán. Sok-sok éve játszik topformában, szezononként 30-35 gólt szerezve, remélem, jövőre megint összeszedi magát. Mellette talán Charlie Freeman (41/16) és Adam Taylor (43/13) volt az, akivel elégedett vagyok, de a tavalyi szuper formája után John Cox (33/6) csak árnyéka volt önmagának, aminek köszönhetően a világbajnokságra sem kapott meghívót az angol válogatottba. A két fiatal, Tarek Benali (27/9) és Igor Dujanic (33/9) viszonylag jól futballoztak, de a horvátot kölcsönlistára tettem év elején. Benali érdekes volt, mert sokat gondolkodtam, hogy éljek-e a kölcsönadási szerződésében lévő 5 millió fontos opciós vételi joggal, mert a szezon első kétharmadában csetlett-botlott a pályán, és mindössze 3 gólra volt képes. Aztán az Arsenal elleni PL mérkőzésen összekapta magát, mesterhármast vágott az 5:3-ra megnyert mérkőzésen… Ez azt eredményezte számára, hogy végleges szerződést kapott, Dujanic-ot pedig 3 millió fontért eladtam, mert elegendő öt támadó a keretbe…

A távlati terveim a jövőre  nézve az, hogy végre a Bajnokok Ligájában is maradandót alkossunk, ezért a következő szezonban mindent ennek fogok alárendelni!

FM2012 - Blackburn Rovers 2024-2025 (Végzetes szezonzáró)

14. év (2024-2025)

Bajnokság 2. helyezés

Bajnokok Ligája első kiesési kör

Carling Cup győzelem

FA Cup győzelem

Community Shield vereség

Sohasem hittem volna korábban, hogy Angliában zsinórban öt bajnoki címet lehet szerezni, de az élet megcáfolta ezt a teóriát, hiszen nekünk sikerült. Ennek ellenére mindig is úgy gondoltam, hogy egyszer minden sorozat megszakad, és számunkra ez most jött el.

Mondom ezt annak ellenére, hogy semmilyen előjel nem mutatott arra, hogy ebben a szezonban más lesz a felállás, mint amit az utóbbi években megszokhattunk. A riválisokat tekintve jelenős változás történt, mert a Birmingham City és az Aston Villa mögül kihátrált a millárdos tulajdonos, így mindkét klub esetében elzáródott a pénzcsap. Ez inkább a felszálló ágban lévő birminghami csapatra lehet kedvezőtlenebb hatással, mert az Aston Villa a pénzügyi löket ellenére is a középmezőnyben sínylődik évek óta.

Mivel elégedett voltam a kerettel, ezért nem történtek nagy változások. Némileg a fiatalítást szem előtt tartva érkezett 8 millió fontért az argentin középhátvéd Emiliano Ojeda a Racing-tól, ezért az egyre jobban korosodó James George az Interhez került 3,3 millióért. Eladtam még a kissé feleslegesnek tűnő Kamil Yilmazt, a török csatár egyszerűen nem fért be az elképzeléseim közé, hiába kitűnő focista. Érte az FC Porto fizetett 5 milliót. A fiatal Mikael Ramström a szezon végéig kölcsönbe a Stoke City-hez került a fejlődés érdekében. A fiatal svéd védekező középpályás szerepel a jövőbeli terveimben, ő fogja átvenni a hamarosan visszavonuló Zargo Touré helyét a csapatban.

Az átigazolási szezon középen aztán robbant a bomba, sikerült a világ egyik legjobb bal szélsőjét a csapathoz csábítanom, az argentin Gonzalo Cirillo személyében, aki mindössze nevetséges 3 millió fontba került. A Panathinaikos bánhatja, hogy ilyen alacsony áron pocsékolta el a szélsőt! Gondolkodtam még a 36 éves Lionel Messi szerződtetésén, de aztán hű maradtam az elveimhez, nem kell a show és a hisztéria, csak a kemény munka.

Nem kezdtünk jól, mert a Community Shield-en egyből kikaptunk büntetőkkel a szuperkupáért folytatott harcban a Manchester City-től, de aztán sikerült felpörögni, mert a bajnokságban féltávnál 9 ponttal előztük meg az égszínkékben játszó manchesteri csapatot, ami gyakorlatilag behozhatatlannak tűnt. A City azonban nem adta fel, erős teljesítményt nyújtva elhappolta előlünk a bajnoki címet. Pedig a sorsunk a saját kezünkben volt, az utolsó előtti fordulóban 1:1-et játszottunk egymással, ami miatt az élen, 1 pont előnnyel vártuk az utolsó, Fulham elleni hazai meccset. Otthon azonban gyenge teljesítményt nyújtva csak egy 1:1-es döntetlent tudtunk összehozni, aminek következtében a City a győzelmével megelőzött bennünket. Elég amatőr hiba volt! Azért bosszantó így elveszíteni a bajnoki címet, mert egész évben jó teljesítményt nyújtottunk, nem egyszer nagyarányú győzelemmel, ráadásul mi kaptuk a legkevesebb gólt, és mi szereztük a legtöbbet. A nyitófordulóban megvertük az Evertont 7:2-re otthon, a Southampont 5:0-ra, a Tottenham csapatát pedig 4:0-ra…

A két hazai kupasorozatban már sokkal jobban szerepeltünk, ugyanis mindkettőt sikerült megnyerni! A FA-kupában az Oldham Athletic (5:0), a West Brom (3:1), a Newcastle United (5:0), a Watford (2:1), az elődöntőben a Chelsea (1:0), a döntőben pedig a Birmingham City (5:0) nem bírt velünk.

A Carling Kupában a Hartlepool United (4:2), a Fulham (5:1), a Chelsea (2:1), a Southampton (2:2 és 3:0), és az Ipswich Town (3:0) próbált megállítani bennünket, de nem sikerült nekik.

A Bajnokok Ligájában ismét egy olyan év telt el, ahol megint nem tudtunk átlépni az árnyékunkon. Nem kerültünk nehéz csoportba, az Inter-Vitesse-Young Boys trió közül egyedül csak a milánói gárda jelenthetett ránk veszélyt. Rögtön megvertük a hollandokat idegenben 4:0-ra, aztán a Young Boys kapott egy ötöst, 5:0 lett a végeredmény. Az Inter ellen otthon kikaptunk 1:0-ra, a visszavágón pedig 2:1-re, majd a Vitesse-t 2:1-re vertük otthon, és legázoltuk a svájciakat 7:1-re. Az első kiesési körben, ami az utóbbi években már-már a mumusunknak számított, az olasz bajnokot, a Sampdoriát kaptuk. Remekül indult a hazai mérkőzés, mert Adam Taylor és Ricardo Ramírez góljaival már 2:0-re vezettünk, de sajnos a 87. percben gólt kaptunk, ami miatt szoros és nehéz visszavágó ígérkezett. Veronában aztán megpecsételődött a sorsunk, a Samp nyert 2:0-ra, amivel megint kiestünk.

A kapuban a kirobbanthatatlan Jerome Garcia (45/-) állt legtöbbször, helyettese az a Joe Hart (14/-), aki bejelentette, hogy a következő idény végén visszavonul. Az angol válogatottból is időközben kikerülő 38 éves kapus már nem tudja azt a teljesítményt nyújtani, ami egy első számú hálóőrtől elvárna az ember.

A védelem bal oldalán két rutinos játékos áll a rendelkezésemre, az angol válogatott Martin Collymore (27/-), és a brazil szupertini Carlao (28/-). Jobb oldalon Jean-Rémy Witakenge (38/-), és valószínűleg a következő szezon végén távozó Loris Néry (25/-) játszott alapesetben. A pálya közepén Tom Andrews (35/8), Marc Fournier (38/9), Gabrielle Datteri (35/5) és az újonc Emiliano Ojeda (32/6) kapott lehetőséget. Az argentin hátvéd hamar felvette a Premier League ritmusát, és sorozatosan jó teljesítményt nyújtott a többiek oldalán. Kiegészítő ember volt Thomas Nielsen (18/-), aki ennek ellenére elég sok lehetőséget kapott. A következő szezon végén távozó Néry helyetteséről is gondolkodnom kell, de január előtt nem akarok ezzel foglalkozni.

Sokszor elmondtam már, hogy nálam a védekező középpályás poszt milyen fontos. Ennek megfelelően ide csak a legjobbakat teszem, idén a brazil Dionísió (33/1), Ross Shanks (27/-) és Zargo Touré (15/-) próbálta megállítani ezen a poszton az ellenfél támadóit. A 34 éves Touré a következő szezon végén visszavonul, így a jelenleg fitnesszedzőként is foglalkoztatott szenegáli játékos pótlásáról a kölcsönadott Ramström fog gondoskodni.

A középpálya bal oldala hihetetlenül erős, az újonc Gonzalo Cirillo (33/11) és a német Marcel Hoffmann (31/5) is kiemelkedően teljesített ebben a szezonban. Hoffmann ráadásul a gólpassz-király titulust is kiérdemelte, mert elképesztő ütemben termelte a kulcsfontosságú passzokat. Cirillo nagyon gyorsan beilleszkedett a csapatjátékba, rendkívül gólerősen futballozott.

A pálya közepén David Bascunan (33/5), Ricardo Ramírez (18/6) és Matt Harper (34/3) osztozott, de utóbbi az év utolsó harmadában megsérült, és több mint három hónapot ki kellett hagynia. Amióta leginkább egy középső középpályással játszunk, Ramírez egy kicsit felesleges lett, ha lesz rá érdeklődő, akkor el fogom adni a közeljövőben.

A jobb oldali szélső szerepkörben Tom Ringgaard (35/4), Marcelo (29/2) és Teele Koetle (22/8) játszott, közülük azonban ember legyen a talpán, aki megmondja, melyik a legjobb! A legjobb értékekkel a brazil Marcelo rendelkezik, ő azonban hajlamos arra, hogy beleszürküljön a mezőnybe. A dán Ringgaard beállításával egyből lendületesebb lesz a csapatjáték, de az utóbbi években ő is kissé haloványabb a megszokottnál. És ott van az angol válogatott Koetle, aki rendkívül gólerős a jobb szélső pozícióban.

A támadók esetében valamivel könnyebb a helyzet, egyértelmű, hogy David Masson (41/31) az ász, a francia csatár sok éve teljesít nagyon magas szinten, mondom ezt annak ellenére, hogy a szezon vége nem sikerült nagyon jóra. Idén a csatártársa John Cox (38/18) volt leginkább, Cox fizikai erejének segítségével rengeteg lehetőséget teremt a kapu előtt, pedig technikailag elég képzetlen. Mellettük Adam Taylor (40/14), Charlie Freeman (42/12) és Igor Dujanic (18/4) jutott még szóhoz. Freeman elég gyengén teljesít mostanában, a válogatott keretből is kihagytam már jó ideje.

A következő év biztosan egy átmeneti év lesz, hiszen Joe Hart, Loris Néry és Zargo Touré az utolsó évüket töltik a klubnál, aztán visszavonulnak. Velük egy nagy és sikeres generáció távozik, és pár szezon múlva követi őket a Masson, Taylor, Ringgaard, Andrews, Datteri fémjelezte sikergeneráció is. De ez még odébb van. 

FM2012 - Anglia - 2024-es Európa Bajnokság

 

Angol válogatott

2024-es Európa Bajnokság

Rendező: Spanyolország

 

A 2024-es Spanyolországban megrendezett Európa Bajnokságra úgy utaztunk el, hogy hatalmas nyomással kellett szembenéznünk. Egyrészt mi voltunk az aktuális világbajnokok, ezért ellenünk mindenki kettőzött erővel készült, és mindenki minket akart legyőzni, másrészt több poszton kérdések merültek fel, hogy ki legyen az elsőszámú jelölt egy-egy helyre. A legkacifántosabb terület mindennek az alfája és ómegája, a kapusposzt volt. Aligha mondok újdonságot, hogy a kapus kulcsfontosságú pozíció egy focicsapatban, aki amolyan legutolsó bástyaként tartja a lelket a gárdában, ezért nem lehet akárkit odatenni. Már az utazó keret összeállításakor is vacillálnom kellett, hogy a liverpooli Sam Yates vagy a Wigannél játszó Alan Kay legyen-e a harmadik utazó, de végül úgy döntöttem, hogy Kay utazik. Mellette Joe Hart és Matthew Urwin kapta meg a lehetőséget, igen ám, de közülük ki legyen az elsőszámú kapus? Nem vitás, hármójuk közül Hart a legrutinosabb, de ami az előnye, az egyben a hátránya is, már nem fiatal, 37 éves. Ráadásul túlzás lenne azt állítani, hogy végigvédte volna a tavalyi szezont, hiszen nagyjából 20 mérkőzésen védett, ami nem valami sok. Viszont őt jól ismerem, hiszen a játékosom a Blackburnél. Urwin és Kay hasonló eset, nekik kevés a válogatottbeli rutinjuk (sőt, szinte nincs is!), ami azért nem lenne hátrány egy Európa Bajnokságon… Urwin 4-szer, Kay mindössze 2-szer játszott (azt is a felkészülés alatt) az EB-t megelőzően a válogatottban. Az, hogy mennyire nehéz ez a döntés, később kiderül.

Sokat gondolkodtam még, hogy jobb oldali szélsőnek kit vigyek ki Raheem Sterling mellé. A Manchester United új üdvöskéjét, Paul Sargesont, vagy a blackburni Teele Koetle-t? Előbbi fiatal, rutintalan, kevesebbet játszott, de hatalmas tehetség, utóbbi remekül játszott a szezonban, de talán nem akkora talentum, mint Sargeson. Végül a tapasztaltabb Koetle lett a párharc győztese, Sargeson előtt még rengeteg lehetőség lesz a jövőben! 

Az utazó keretből kimaradt még Christ Kuba, aki bár nagyon tehetséges, de sajnos esélye sincs a Pike, Taylor, Reid, Freeman kvartett ellenében, és még John Cox is elé került a listán. Cox annak köszönhette a helyet, hogy az év utolsó harmadában lehengerlő teljesítményt nyújtott a Blackburn-ben, igaz, ehhez az is kellett, hogy jól megmossam előtte a fejét a gyenge teljesítménye miatt.

A felkészülés mindenesetre jól sikerült, hiszen az EB-t megelőzően Tunéziát 5:0-ra, Horvátországot 3:0-ra, Nigériát 4:0-ra, Svédországot 5:1-re, Észak-Írországot 9:0-ra sikerült megverni. Öt meccsen 26 rúgott és mindössze 1 kapott gól. Ezeken a találkozókon Darren Reid 5, Jason Pike 4, Adam Taylor, Raheem Sterling és David Woolley 3-3, John Cox és Charlie Freeman 2-2, David Holmes, Tom Andrews és Christ Kuba pedig 1-1 gólt szereztek.

A sorsoláson közepesen nehéz csoportot kaptunk, Olaszország, Norvégia és Szerbia mellé kerültünk.

Így utaztunk el Spanyolországba…

F csoport, 1. mérkőzés: Olaszország – Anglia 1:2 (1:2)

Ki védjen? Urwin, Hart, Kay, Urwin, Hart, Kay, ki húzza a rövidebbet, fej vagy írás, kő, papír, olló… Urwin, kész. Urwin véd. Nagyon tartottam ettől a mérkőzéstől, mert azért az olaszok nem akárkik, és rögtön az első találkozón egyből a csoport legerősebb tizenegyével kellett összecsapni. Ráadásul az ellenfélnél olyan remek játékosok vannak, mint a fiatal Alessandro Pinna, akinek a játékától erősen tartani kellett. Szerencsére remekül kezdtünk, és már a 20. percben kényelmes, 2:0-s előnyből adhattuk át a kezdeményezést, és bár Pinna szerzett egy szép gólt, álltuk a sarat, az olaszok a végén már nem tudtak kiegyenlíteni. Ezzel lépéselőnybe kerültünk a legnagyobb riválisunkkal szemben.

Kezdőcsapat: Matthew Urwin – Steve Watson, Tom Andrews, David Woolley, Martin Collymore – Phil Jones – Jack Wilshire (Matt Harper, 64.), David Holmes, Raheem Sterling (Teele Koetle, 83.) – Jason Pike (Adam Taylor, 68.), Darren Reid

g: Pinna (34.) ill. Pike (8.), Reid (20.)

F csoport, 2. mérkőzés: Anglia – Szerbia 5:0 (2:0)

Az olaszok elleni sorsdöntő győzelem után felszabadultabban játszhattunk és meg is lett az eredménye. A kapuban maradt Urwin, aki az előző mérkőzésen nem vétett nagyobb hibát. Az alaphangot Darren Reid már a 6. percben megadta, Woolley fejesénél pedig hátra is dőlhettünk volna, hiszen az erőtlen szerbektől aligha lehetett várni bármilyen felzárkózást. Reid mesterhármast szerzett, amivel a góllövőlista élére került, Anglia pedig a harmadik forduló eredményeitől függetlenül továbbjutott a csoportból. Ez gyorsan ment!

Kezdőcsapat: Matthew Urwin – Steve Watson, Tom Andrews (Harry Sheldon, 76.), David Woolley, Martin Collymore – Phil Jones – Jack Wilshire, David Holmes (John Cox, 63.), Raheem Sterling – Jason Pike (Charlie Freeman, 63.), Darren Reid

g: Reid (6., 79., 81.), Woolley (39.), Andrews (65.)

F csoport, 3. mérkőzés: Anglia – Norvégia 2:0 (2:0)

Mivel a továbbjutás eldőlt, ezért szabadon kísérletezhettem a mérkőzésen, és ennek szellemében azokat küldtem pályára, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. A kapuban Joe Hart váltotta Matthew Urwint. Nem volt nehéz mérkőzés, a norvégok nem fejtettek ki nagy ellenállást, két szöglet utáni fejesgóllal simán hoztuk a kötelezőt. Rossz hír viszont, hogy Jordan Tiffin megsérült, a félidőben le is kellett cserélnem, és a hátralévő találkozókon már biztosan nem számíthattam a játékára.

Kezdőcsapat: Joe Hart – Matty Kelly, Jordan Tiffin (Tom Andrews, 45.), Marc Ross, David Woolley – Scott Melvin – Matt Harper (Jack Wilshire, 67.), Teele Koetle, John Cox – Charlie Freeman (Darren Reid, 78.), Adam Taylor

g: Tiffin (20.), Ross (45+3.)

1. kiesési kör: Izrael – Anglia 0:2 (0:0)

Az első kiesési körben Fortuna is a kezünkre játszott, mert talán a leggyengébb továbbjutót, Izraelt kaptuk ellenfélül. Kicsit hazardíroztam, mert úgy gondoltam, ha már Hart-nak adtam lehetőséget a kapuban, akkor Kay-nak is megjár ez, ezért a fiatal kapus védett. Nehéz mérkőzés volt, most először éreztem, hogy meglegyinthet a kiesés szele, mert a támadójátékunk nem volt az igazi. Nem véletlen, hogy mindkét támadót lecseréltem, Darren Reid játéka egyenesen kiábrándító volt, szinte nem is találkozott a labdával. Szerencsére, ha gyenge csatárjáték, akkor a hátvédek gólerősek, és Andrews megmentett bennünket a 83. percben, a 90.-ben pedig Taylor pontot tett a továbbjutás kérdőjelére. Taylor egyébként hihetetlenül jó futballista, a legnehezebb helyzetekben is lehet rá számítani, nem véletlen ő a Blackburn csapatkapitánya!

Kezdőcsapat: Alan Kay – Steve Watson, Tom Andrews, David Woolley, Martin Collymore – Phil Jones – Jack Wilshire (Matt Harper, 78.), David Holmes, Raheem Sterling – Jason Pike (Charlie Freeman, 87.), Darren Reid (Adam Taylor, 60.)

g: Andrews (83.), Taylor (90.)

Negyeddöntő: Anglia – Spanyolország 2:1 (2:0)

Amennyire velünk volt a szerencse Izrael esetében, annyira nem volt velünk a negyeddöntő sorsolásakor, hiszen a házigazda spanyolokat kaptuk. A kapuba visszakerült Urwin, aki viszont nem győzött meg ezen a találkozón, Ayala gólja is szerintem hárítható lett volna, talán ebben a feszült helyzetben kiütközött a rutintalansága. Két ellentétes félidőt láthattunk, az elsőben kegyetlen módon lemostuk az ibériaiakat, a másodikban viszont mintha pályán sem lettünk volna, mázli, hogy nem egyenlítettek ki! Pike két gólja után leeresztettünk, ilyet nem lehet tenni egy EB negyeddöntőben. Reid megint rosszul játszott, korán le is cseréltem, szerencsére a csatártársa megnyerte nekünk meccset.

Kezdőcsapat: Matthew Urwin – Steve Watson, Tom Andrews, David Woolley, Martin Collymore – Phil Jones – Jack Wilshire, David Holmes (Adam Taylor, 85.), Raheem Sterling (Teele Koetle, 70.) – Jason Pike, Darren Reid (Charlie Freeman, 55.)

g: Pike (20.,27.) ill. Ayala (71.)

Elődöntő: Anglia – Németország 0:1 (0:1)

Az elődöntőben a németeket kaptuk, akik bár nem rosszak, de szerintem a spanyolok jobbak, ezért ezen a találkozón minden esélyünk megvolt, hogy a döntőbe jussunk. Az előző találkozón mivel Urwin rosszul védett, most Joe Hart került a kapuba. Az összecsapást kezdetben a németek irányították, és a 24. percben sajnos minden esélyünk elszállt, amikor a középhátvéd Andrewst azonnali piros lappal kiállította a játékvezető. Hogy mi történt, nem tudom, semmi sem lehetett látni. A kiállítás után pár perccel a németek megszerezték a vezetést, és ezt meg is tartották a végéig. A végén kilenc emberrel fejeztük be a feszült mérkőzést, Pike megkapta a második sárgáját, amivel ő is mehetett zuhanyozni. Minden esélyünk elszállt arra, hogy kiegyenlítsünk. Németország jutott a döntőbe, ahol Franciaországgal találkozott.

Kezdőcsapat: Joe Hart – Steve Watson, Tom Andrews, David Woolley, Martin Collymore – Phil Jones – Matt Harper (Jack Wilshire, 76.), David Holmes (Adam Taylor, 63.), Raheem Sterling – Jason Pike, Darren Reid (Marc Ross, 24.)

g: Baumgart (29.)

piros: Andrews (24.), Pike (90.)

Összességében nem lehetek elégedett, mert minimum a döntőbe kellett volna jutnunk. Sajnos az egyéni figyelmetlenségek miatt ez nem sikerült, és nem a kapuskérdés volt a fő probléma, mert nem ez döntötte el a helyezésünket. 

Keret:

 

FM2012 - Blackburn Rovers 2023-2024 (Öt)

13. év (2023-2024)

Bajnokság 1. helyezés

Bajnokok Ligája első kiesési kör

Carling Cup 3. forduló

FA Cup győzelem

Community Shield győzelem

A szezon előtt a rivális csapatok szurkolóiban valószínűleg a fő kérdés úgy fogalmazódott meg, hogy le lehet-e végre bennünket taszítani a PL trónjáról idén, vagy sem. Az elmúlt négy szezonban uraltuk a hazai ligát, és mindannyiszor az élen végeztünk. Lehet-e ezt tovább folytatni?

Az igazolások terén mindenesetre nem nagyon volt mit cikkezni a sajtónak, mert a távozni senki sem akart tőlünk, és nem is most kötöttük meg az évszázad üzletét. Egész évben két játékos érkezett, az egyik a Manchester City-nél szabaddá váló Joe Hart kapus, a másik pedig a tehetséges horvát fiatal, Igor Dujanic. Ez utóbbi 3,6 millió fontba került, az angol kapus ingyen érkezett. Rooney visszavonulásával a válogatottsági rekorderré avanzsált hálóőr a 36 éves kora ellenére is jó üzletnek bizonyult, míg Dujanic esetében inkább a jövőre fókuszálva ütöttük nyélbe az üzletet.

Az év a szokásosnak nevezhető Community Shield-del kezdődött, ahol Taylor és Andrews góljaival megvertük a Manchester United-et, aminek következtében az irányításom alatt már negyedszer hódítottuk el a Szuperkupát (ezen kívül volt még két vesztett döntő is).

A bajnokság végig nagyon izgalmasan alakult, sokáig úgy nézett ki, hogy a Manchester City megszakítja a remek sorozatunkat, de március végén, a 31. fordulóban a 2 pontos hátrányunk a City otthoni 3:1-es legyőzésével 1 pontos előnnyé változott, amit meg is tudtunk tartani a végéig. Az égszínkék mezben játszó alakulat nagyon erős volt idén, és az előző évek gyakorlatától eltérően nem is eresztettek le a szezon végére. A másik manchesteri csapat nagy meglepetésre csak az 5. helyre tudott odaérni, mert a bronzérmes Chelsea, és a nagyobb álmokat szövögető Birmingham City is megelőzte őket, amivel elhappolta a BL indulási jogot. Az Arsenal éppen csak odaért az utolsó Europa Liga helyet érő 7. pozícióba, aminek következtében gyorsan meg is köszönték Terry Butcher eddig munkáját. A tréner hetedik éve irányította az ágyúsokat, de sok sikert nem értek el vele.

Az FA kupában a Plymouth elleni 10:0-s rekordgyőzelemmel indítottunk, majd a Derby (4:1), az Aston Villa (2:1), és a Middlesbrough (7:1) legyőzésével értünk el az elődöntőbe, ahol az Everton várt ránk. A stolverkosokat tavaly 3:0-ra megvertük a döntőben, most biztos fogadkoztak, hogy visszavágnak azért. Nem sikerült nekik, mert sima 6:0-s eredménnyel küldtük haza őket! A döntőben aztán a Manchester United volt az ellenfél, és Marcelo 90. percben szerzett góljával elhódítottuk a klub 10., és az én 4. FA Kupa győzelmemet.

A Carling Cup már évek óta nem érdekel, ennek megfelelően B csapattal játszva, kikaptunk a 3. fordulóban Liverpoolban 2:1-re, így kiestünk. A nagy terhelés mellett nem hiányzott még egy felesleges kupamenetelés!

A Bajnokok Ligájában végre szerettem volna sikert elérni, ami az én olvasatomban minimum egy döntőt jelent, de sajnos nem sikerült elérni idáig. A csoport nem volt nehéz, a Sevilla, Basel és Shaktar Donetsk mellől kötelező volt a továbbjutás, ami 13 ponttal sikerült is az első helyen. A spanyolok legyőztek bennünket az utolsó fordulóban, de a korábbi donyecki botlásuk miatt szükség is volt a továbbjutáshoz. Az első kiesési szakaszban a holland Ajax került az utunkba, és két harcos mérkőzésen alulmaradtunk a riválisunkkal szemben. Hollandiában nem volt szerencsénk, mert a 0:2-es eredmény nem tükrözi a mérkőzés hű képét, hiszen rengeteg helyzet maradt ki, míg az Ajax jól bánt a helyzeteivel. A visszavágón pedig egy erőtlen 1:1 kevés volt. A hollandok aztán a döntőbe is bejutottak, többek között a Manchester United-et búcsúztatták, de ott kikaptak a Dortmundtól. 

A kapuban leginkább Jerome Garcia (37/-) áll, helyettese a megbízható Joe Hart (17/-). Sajnos az angol játékos, már 37 éves, ezért aligha számíthatok rá sokáig. Hart érkezésével a harmadik számú kapussá degradálódott Joe Lewis (-/-) a visszavonulás mellett döntött.

Az összeszokott hátvédsor idén is nagyban hozzájárult a jó eredmények eléréséhez, ennek megfelelően Martin Collymore (36/-), Tom Andrews (37/8), Marc Fournier (33/5) és Jean-Rémy Witakenge (37/-) alkották a fő védőnégyest. A szezon vége felé a francia középhátvédet azonban Gabriele Datteri (32/11) kiszorította a kezdőcsapatból, ráadásul még egy középpályást megszégyenítő módon gólerős is volt az olasz játékos. Bal oldalon a brazil Carlao (29/1) a tőle megszokott magas színvonalon hozta, amit kellett, jobb oldalon az egyre jobban kikopó Loris Nery (18/-) hadakozott az ellenfél támadóival. Az amerikai James George (18/-) és Thomas Nielsen (9/-) kevesebbet játszott, ráadásul a jenki hátvédre be is rágtam, mert kapitális hibái miatt elkerülhető gólokat kaptunk.

A védekező középpályás poszton évek óta hatalmas tülekedés tapasztalható, és idén sem volt ez másképp. A legjobb jelöltem ide a brazil Dionísió (27/4), aki ebben a szezonban végre kiemelkedően semlegesített az ellenfél próbálkozásait, távollétében Ross Shanks (18/-), Mikael Ramström (18/-) a kiválasztott. A szenegáli Zargo Touré (9/-) már inkább a fitnessztréneri munkájára koncentrál, de tartalékként még számításba veszem a 34 éves játékost. Touré sok éve a csapat tagja, megérdemli a kiemelt státuszt.

A középpályán David Bascunan (29/3) végre azt hozta, amit régóta várok tőle, egyértelműen a csapat karmestere lett, aki rengeteg gólpasszt kiosztott idén. Helyettese, Ricardo Ramirez (23/2) egy kicsit haloványabb volt, pedig kiváló értékekkel rendelkezik. Bascunan a többiek elismerését is kiérdemelte, mert ő lett a focisták által választott Év játékosa.

Idén Matt Harper (34/2) középről kikerült a pálya bal szélére, a fiatal játékos még kissé szertelen, leginkább az óriási kihagyott helyzeteiről marad meg a szurkolók emlékezetében. Itt játszott még a tehetséges Marcel Hoffmann (24/1) és John Cox (28/6). Cox érdekes figura, nem igazán ment neki a játék, majd reklamált, hogy miért nem játszik (na, vajon miért?), majd amikor megfeddtem, akkor végre elkezdett focizni, és a szezon végén ő lett az egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosom. Érdekes.

Jobb oldalon óriási versenyfutás volt az első csapatbeli helyért a brazil Marcelo (26/6), a dán Tom Ringgaard (30/4) és az angol Teele Koetle (27/12) között, az eredmény azonban döntetlen lett. Közülük érdekes módon a papíron leggyengébb Koetle villogott, aki nagyon gólerősen futballozott.

A csatársorban egy játékos teljesítményét mindenképpen ki kell emelnem: David Masson (40/38) ismét angol gólkirály lett, zsinórban harmadszor, és az Év játékosa címet is besöpörte. Egész szezonban ellenállhatatlanul játszott, retteghettek tőle az ellenfelek! Csatártársa az általam néha ok nélkül kicsit lesajnált Adam Taylor (37/13) volt, aki a góljai mellett 17 gólpasszal járult hozzá Masson gólkirályi címéhez. Melletük még Charlie Freeman (38/13) Kamil Yilmaz (17/2) és Igor Dujanic (26/13) jutott szóhoz. Dujanic nálam az év igazolása, soha rosszabb bemutatkozó évet! Annak tudatában, hogy sohasem lesz egy világklasszis játékos, Dujanic rendre gólerős produkciót mutatott.

A végére egy szomorú hír: A 8 hónapos sérülés után Vojtech Novak nem tudta 1 év alatt sem utolérni magát, ezért 232 mérkőzés és 87 gól után búcsút veszünk egymástól, sok sikert kívánva neki a továbbiakban. Sajnos a cseh játékos a sérülést követően képtelen úgy játszani, mint korábban, egy harmadosztályú csapatba talán még befér…