11. év (2021-2022)
Bajnokság 1. helyezés
Bajnokok Ligája 1. kiesési kör
Carling Cup 3. kör
FA Cup 5. kör
Community Shield győzelem
Idén kissé odacsaptam az
igazolásoknak, egyből 8,25 milliót fizettem ki az angol válogatott balhátvéd Martin Collymore-ért az Arsenalnak, és
némileg ellensúlyozva a magas árat, ingyen jött az amerikai középhátvéd James George, a tehetséges brazil
balszélső Junior, valamint a török
csatár Kamil Yilmaz a Rapid Wientől.
Ezen kívül 3 milliót fizettem ki a német szélső Marcel Hoffmannért, aki 16 éves, aki nagyon ígéretesnek tűnik a
jövő szempontjából. A januári átigazolási szezonban tovább erősítettem,
érkezett a 18 éves svéd Mikael Ramström
és a nála pár évvel idősebb skót Ross
Shanks a védekező középpályás posztjára (gondolva a 32 éves Zargo Touré jövőbeli kiváltására),
valamint a mexikói Ricardo Ramírez a
középpályára. Közülük talán a török csatár a legidősebb a maga 24 évével…
A távozókról… Kyle Bartley 2.4 millióért a Wiganbe
ment, míg Joost Sandersért 3 milliót
fizetett a Sevilla (egészségükre, mert nem ért annyit). Az idősebb játékosok közül
az elvágyódó Rubén Rochina-ért a
Sociedad adott 1.8 milliót, a 33 éves Jonny
Evans pedig 1,4 millióért került a Fulham-hez. Januárban a legmagasabb keresetű
Pablo Sarabia-t is eladtam az Aston
Villának 4 millióért, miután nem volt hajlandó belemenni a csökkentett fizetésű
szerződésbe (a Villánál 325e lett a fizetése, ennyiért maradhatott volna, tehát
nem értem!), míg Ramírez érkezése miatt a brazil Amoroso is távozott 5 millióért az FC Porto-ba.
Jól kezdődött a szezon, hiszen az
első tétmeccsen egyből megnyertük a Community
Shield-et, ahol az Arsenal-t
vertük meg 2:0-ra Tom Andrews és Kamil Yilmaz góljaival.
A legfontosabb kérdés azonban az
volt, hogy képesek vagyunk-e zsinórban harmadszorra is megnyerni a bajnokságot,
és hogy tudunk-e maradandót alkotni végre a Bajnokok Ligájában. A bajnokság izgalmasra sikeredett, mert
szinte végig versenyben voltunk az elsőségért, és a végén mindössze 1 ponttal
előztük meg a Manchester United-et.
A bajnoki cím a Chelsea otthonában
dőlt el a 37. fordulóban, amikor óriási meglepetésre az 1. percben kapott
Lukaku gól után 0:1-ről fordítva, Kamil Yilmaz és Junior góljaival
megfordítottuk a mérkőzést, és ezzel behozhatatlan előnyre tettünk szert. Az
előző évek forgatókönyvéhez hasonlóan a Manchester
City a 30. forduló tájékán – pár gyenge eredmény hatására – kiszállt a
bajnoki címért folyó küzdelemből, mi pedig a ManUtd-al vérre menő harcot
folytattunk az utolsó percig. Pedig nagyon beragadtunk a rajtnál, az első négy
forduló után az elvárt 12 pont helyett csak 4 pontunk volt, de utána
összekaptuk magunkat, a következő 10 mérkőzésen nem találtunk legyőzőre.
A nagy múltú Chelsea a 8., a halovány szezont maga mögött tudó Liverpool a 12., az évek óta kitörni
képtelen Tottenham pedig csak a 13.
lett a bajnokságban, ami tőlük szégyenletes produkció. A szezon
meglepetés-csapata a Birmingham City,
akik a Bajnokok Ligáját érő 4. helyet szerezték meg. A birminghami csapatot 10
éve vette meg egy Kaakinen nevű finn milliárdos, és a másodosztályból hozta fel
őket a Premier League élmezőnyébe. A Liverpool
amúgy nem tudom, mit csinál, de igencsak megindultak lefelé a lejtőn. Két
szezonnal ezelőtt kirúgták a gárdát Ligakupa és FA-Kupa győzelemre vezető Bob
Bradley-t, és a helyére kinevezett Rémi Garde 5 hónapig, az őt követő Jose
Mourinho pedig 7 hónapig volt mindössze a Liverpool menedzsere. Most Antoine
Kombouaré az edző, de csak jelzem, a kinevezése óta már eltelt 5 hónap…Ennek
tükrében nem is meglepő ez a kiváló 12. hely…
Ezzel zsinórban harmadszor
nyertük meg a bajnokságot, ami kiváló eredmény! Csak összehasonlításképpen a
Blackburn Rovers évi 53.8 milliót költ a játékosok fizetésére, míg a Manchester
City 112 milliót, az Arsenal 102 milliót, a Birmingham City pedig 98.2 milliót
(ez utóbbi meglepetés azért!). Az 53.8 milliós fizetési kerettel mindössze a 9.
helyen vagyunk a Premier League-ben. A Manchester City az elmúlt 3 évben
összesen 150 millió fontot költött új játékosokra (59 milliós eladási bevétel
mellett). A Manchester United ennél is többet, összesen 173 milliót fordított erősítésre,
míg az érkező oldalon mindössze 20.5 millió szerepel. Ugyanez a mutató az idei
év meglepetés-csapatánál 116 millió font összesen kiadásra és 20.6 millió
eladásra. Ezzel szemben a Blackburn az elmúlt három évben a többiekhez képest
aprópénznek tűnő 63.5 millió fontot költött új játékosokra, és 59 millió volt
az eladás, tehát gyakorlatilag fele annyiból sikeresebbek vagyunk, mint a
gigaklubok és hozzájuk képest a bevételi oldal is jelentősebb. Ez pedig azt
bizonyítja, hogy évről-évre megtalálom a megfelelő, de megfizethető játékosokat
és azt is megmutatja, hogy itt nem „galaktikázni” kell, hanem hatékony csapatot
építeni. Az Aston Villa idén 50 millió fontot költött, hogy 6. legyen (bár ők
azért előreléptek a 10-12. helyről), az Arsenal pedig 49 milliót, hogy az 5.
helyen végezzen. Ez túl sok pénz, túl szerény eredményekért.
Érdekesség, hogy a korábbi
években jelentkező karácsonyi hullámvölgyet viszonylag jól megúsztuk, az
egyetlen visszaesés februárban volt, amikor kiesünk a FA Kupából az 5. fordulóban egy 94. percben kapott góllal a Swansea otthonában, kikaptunk a
bajnokságban a ManUtd-től, és Bayer Leverkusen kettős vereséggel
búcsúztatott bennünket a Bajnokok
Ligájából. Ezeket leszámítva az egész év jól sikerült.
A Bajnokok Ligájában első látásra nehéznek tűnő, de viszonylag
egyszerű csoportba kerültünk, az FC
Porto, Panathinaikos és a Fenerbahce mellé, ahonnan 4 győzelemmel
és 2 döntetlennel jutottunk tovább. Az egyenes kiesési szakaszban a lassan már
mumusként számon tartott Bayer
Leverkusen kettős győzelemmel (3:1 otthon és 2:1 idegenben) búcsúztatott
bennünket, pedig mindkét meccsen emberelőnyben játszottunk. Az első mérkőzésen
73 percet, a visszavágón pedig 48-at, mégsem sikerült a bravúr. Az igazsághoz
hozzátartozik, hogy a németek kiváló csapatot építettek, zsinórban háromszor
nyert bajnokságot a gárda.
A játékosok értékelése immár
hagyományosan a francia David Masson-nal
kezdődik, és sohasem alaptalanul! Masson idén is megállíthatatlanul
futballozott, 35 bajnoki mérkőzésen 35 gólt ért el, amivel megszerezte az angol
gólkirályi címet. Az idei 9 válogatottbeli fellépésén 7 gólt ért el, ezzel
43/36-os válogatottbeli mutatót tudhat magának. A bajnokságban 191 találkozón
131-szer zörgette meg a hálót a még mindig csak 24 éves játékos. Zseniális!
Szezon közben meghosszabbította a szerződését, a következő 4 szezont nálunk
tölti, miközben a fizetése mindössze 350.000 font havonta. Nagyon csendes,
szerény játékos, nincs vele gond, a szerződéskötés is simán zajlott. Az értéke
32,5 millió font, 60 millió alatt szóba sem állok senkivel.
A szezon elején nagy reményekkel
igazolt Marcell Hoffmann 13
mérkőzésen játszott, leginkább még csereként, de egy rekordot máris a magáénak
tudhat: 16 éves és 199 napos korában a Premier League legfiatalabb
gólszerzője lett! Tőle sokat várok az elkövetkező 2-3 szezonban!
A kapuban kirobbanthatatlan volt Jéróme Garcia (33/-), de ha őszinte
akarok lenni, összességében annyira nem védett jól. Helyettese az amerikai Chris Novak (18/-) amikor lehetőséget
kapott, nem győzött meg, hogy neki kellene lenni az elsőszámú kapusnak, több
baki is fűződik a nevéhez.
A megszokottaknak megfelelően
Masson (7,64) után a legjobb átlaggal rendelkező futballista a középhátvéd Tom Andrews (7,58-as átlag, 36/9) lett,
aki rendszerint a kapu előtt is jeleskedik. Ebben a szezonban a 23 éves Marc Fournier (33/2) is felnőtt mellé,
ketten együtt hihetetlen jó párost alkotnak. És nem beszéltem a jobb hátvéd
posztján játszó, elnyűhetetlen 31 éves Loris
Néry-ről (7,28-as átlag, 38/-), illetve a másik oldalon egyre jobb formát
mutató 20 éves Carlao-ról (7,27-es
átlag, 31/-). A drága pénzért megvett Martin
Collymore-nak (7,12-es átlag, 25/-) igencsak fel kell kötnie azt a bizonyos
nadrágszárat! Ha ők nem játszottak, megbízható helyettesük volt Gabriele Datteri (27/-) és James George (23/4). A nagy tehetségnek
induló Thomas Nielsen (11/1) és Valerio Bonacci (6/1) nem kaptak túl
sok lehetőséget, a lejáró szerződésű Thomas
„Helveg” Nielsent (12/-) pedig a szezon végeztével eladtam a
Fenerbahce-nak.
A védekező középpályás poszton
volt talán a legnagyobb mozgás, a korábbi stabil kezdő Zargo Touré (13/2) lassan kiszorul a csapatból, a brazil Dionísió (19/-) jobb teljesítményt
nyújt nála. Touré viszont a szívemhez nőtt, rá fogom beszélni, hogy 2-3 szezon
múlva vonuljon vissza és maradjon a csapatnál, mint edző. Ezen poszton jött még
számításba Ross Shanks (14/1), aki
hamar a szurkolók kedvence lett, és a 18 éves Mikael Ramström is játszott 2 mérkőzést.
Ha középső középpálya, akkor
szinte csak David Bascunan (22/-) és
Ricardo Ramírez (11/1) jöhet szóba,
de egyre nagyobb szerepet követel magának a 20 éves angol Matt Harper (27/4), aki két kiállításával alaposan aláásta a saját
renoméját, olyannyira, hogy megunva a panaszkodását, pár hétre a
tartalékcsapatba is száműztem.
A szélső esetében a jobb oldalon Rubén Padilla (36/6) vitte a prímet, a
6 gólja mellett kiosztott 18 gólpasszt is, amivel kissé kiszorította Tom Ringgaard-ot (35/5, 7 gólpassz) a
csapatból. A dán szélső amúgy is kicsit
haloványabb volt a megszokottnál, jövőre neki kicsit fel kell pörögnie, pláne
ha eladom Padillát, mert ezt tervezem. Már tavaly is vitte volna a Barcelona,
de soknak találták a 30 milliós vételárat, idén nyáron 27-28 millióért odaadnám
nekik. A bal oldalon a brazil Júnior
(27/3, 7 gólpassz) játszott elsősorban, valamint Adam Taylor (42/15, 8 gólpassz). Rájöttem, hogy én az évek során
eléggé alulértékeltem az angol válogatott csapatkapitányát, mert bár Taylor
elsősorban csatár, bámulatos fizikai erejét szélsőként is tudja hasznosítani.
Ezen a poszton is gólerős, és technikailag, mentálisan és fizikailag is kiváló
értékekkel rendelkezik. Igazi célember, de érdekes módon ebben a szerepkörben a
leggyengébb, szélsőként több hasznát veszem, mint második hullámban érkező
befejező ember.
A csatársorban a fent említett David Masson (38/36) a legjobb, a
legnagyobb problémát az jelentette, hogy megtaláljam a mellé való ideális
társat. Eleinte a frissen igazolt Kamil
Yilmaz (34/13) tűnt jó választásnak, de a török játékos idővel beleszürkült
a játékba, és a góllövés sem ment neki annyira. Igazából talán Charlie Freeman (29/11) tudott érdemben
hozzátenni az idényhez, de se Vojtech
Novak (14/4), se David Seculin
(16/3) nem alkotott maradandót, igaz Seculin megsérült 7 hónapra. Novak amúgy
is érdekes, minden szezon elején el akarom adni, de a szorgos mezőnymunkájával
és a kapu előtti határozottságával mindig meggyőz, hogy ne tegyem.
Ami vicces, hogy a stadionunk
100%-os kihasználtsággal működik, mind a 19 mérkőzésen telt ház volt, a
jelenlegit viszont nem lehet bővíteni, de Matthewman elnök hallani sem akar egy
új stadion építéséről. A 37.154 ülőhely kevés már az Ewood Parkban… Ha igazán a nagy csapatok közé akarunk tartozni, nem
ártana legalább egy 50.000 férőhelyes aréna.
És végezetül pár szót a jövőbeni
terveimről… Az első csapat keretében a 28 játékosból mindössze 5 angol játékos
van (Taylor, Harper, Freeman, Andrews és Collymore). Ez mindössze 18%, ami elég
kevés, ezért elhatároztam, hogy megpróbálok több angolt foglalkoztatni. Ennek
első lépése a Chelsea-ben kevés lehetőséget kapó Teele Koetle (szép angol név, igazából lesotho-i származású)
leigazolása, aki a kezeim alatt pallérozódik már egy ideje a válogatottban,
hajtós, mozgékony kis szélső a 23 éves játékos. A másik kiszemeltem a Southampton
szélsője Nabi Perry, akire ugyancsak
a válogatottban figyeltem fel. De miatta el kellene adnom Padillát tényleg,
remélem lesz rá érdeklődő. Az a szerencsém, hogy én vagyok az angol válogatott
kapitánya is, és ott sok tehetséges fiatal játékost tudok kipróbálni, ők ketten
például egy új nemzedéknek a feltörekvő tagjai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése